A szerda délutáni, illetve csütörtök délelőtti foglalkozásaink két opcióban is választhatóak. A Művészeti Szabadiskola keretein belül, minden héten, minden alkalommal egy előre meghatározott festmény készül el, az oktató segítségével, és irányításával. Erre a foglalkozásra az alábbi naptár táblázatban lehet regisztrálni.

A naptár használata: kattints a kiválasztott napra, nézd meg a megfestendő képet, ha tetszik, akkor a jobb sarokban lévő Foglalok gomb segítségével regisztrálhatsz. Egyszerre több főt is lehet regisztrálni.

A Nyitott Műterem keretein belül, ezen a két napon továbbra is várjuk az önállóan, kis segítséggel alkotni tudókat, akik az elmúlt 3 év képanyagából választhatnak, hogy mely alkotást fessék meg. Természetesen ők is kérhetnek segítséget, de ide elsősorban azokat az alkotókat várjuk, akik irányított, vezetett festést már nem igényelnek.